Prológus

Csendes késő nyári éjszaka volt, az ég tiszta, csak a szél fújdogált egy kissé. Mire kilenc óra fele beértünk erdőben már besötétedett, kipakoltunk, majd Addison tüzet rakott, s pár perc múlva a tábortűz már lágyan lobogott előttünk és halkan beszélgettünk. Tizenegy óra körül lehetett, a tűz már csak parázslott.

- Elmegyek még fáért. - mondtam Lydiának.

- Azért vigyázz! - felelte féltően.

Elindultam az ágakért. Vissza-visszanéztem a halovány tűz felé, de egyre ritkábban. Végül addig mentem, míg már a tüzet sem láttam. Eleinte nem aggódtam, felszedtem egy-két szárazabb ágat és fadarabot, majd sarkon fordultam és egyenesen visszafelé igyekeztem. Mentem, de csak nem láttam az apró pislákolást, vagy akármilyen fényt, csak a telihold világított át gyéren a fák lombja között. Ahogy telt az idő egyre kevésbé éreztem magam biztonságban, minden apró neszre felkaptam a fejem, még a szél egyre vadabb suhogására is. Nem győztem elsöpörni fürtjeimet az arcomból. Egy újabb zajra kaptam fel a fejem, de ez most más volt, egyre közelibbnek éreztem minden mozzanatát. Vaksötét volt ugyan, de a szemem már hozzászokott, így valamelyest láttam. Hirtelen elfordítottam a fejem ... semmi. Nyugodtan fújtam ki a levegőt, ám mikor visszanéztem hátrahőköltem, s ijedtemben egy kisebb szívroham futott végig rajtam. Egy magas, korombeli, sötét hajú fiú állt előttem. Kifejező barna szemei a sötétben is jól látszottak. Átnéztem a válla felett, s három jól megtermett farkas állt mögötte. Földbe gyökerezett a lábam, nem hogy mozdulni, szólni sem tudtam. A fiú elmosolyodott és egy erős pislogás után igéző barna szemei kobaltkéken ragyogni kezdtek. A kirakós darabjai összeálltak. Féltem. Mindegy egyes porcikám rohanásra ösztökélt, ám a halálfélelem a földhöz bilincselt.  A srác megragadta a karom és feltűrte a pulóverem ujját. Kivillantotta éles metszőfogait, egy pillanatra mélyen a szemembe nézet, majd az alkarba harapott. A fájdalom végigfutott a gerincemen, mintha tűz futkosott volna az ereimben. Szédülni kezdtem és a földre rogytam, az utolsó amit láttam, hogy megfordult és farkasaival együtt eltűnt a sötétben.

Arra ébredtem, hogy a tábortűz lángjainak melege finoman simogatja a hátamat. Motoszkálást hallottam.

- Ébredezik, gyere Lydia! Autumn ébredezik!

A karom már be volt kötve és a vékony anyagon halványan látszott a félhold alakú seb mintázata, ahogy a kevés vér átitatta. Lassan felültem, közben a lányokat csitítottam, hogy semmi bajom, de ők persze még két pokrócot dobtak rám, hogy még véletlenül se fázzak. Lydia üldögélt mellettem a rózsaszín kempingszékén, Addison pedig egy bádogbögrébe teát melegített nekem, én pedig bámultam a sötétségbe. Visszagondoltam a fiúra. Pillantása beleégett a memóriámba. Soha sem fogom elfelejteni azt az igéző, barna szempárt.

De ekkor még csak 14 éves voltam ...