1. fejezet

Winter Wood, Canada

A szobám ablakán bámultam ki a házunk mögötti fenyvesre. Gyönyörű volt a tél Winter Woodban. Az ablakon a párát és a jégvirágokat kapargattam. A hegyek agyarai a kék eget mardosták. Akárhányszor rájuk néztem, mintha mindig magasabbak lennének. A farkasok fel- fel vonyítottak, ekkor lehajtottam a fejem és lágy mosoly ült ki arcomra. Lelki szemeim előtt filmként futottak át a kusza gondolatok. Farkas alakomból gyakran csak homályos képek maradnak, néha emlékszem részletekre. A képeket csupán illatfoszlányok és néhány vörös színtől mentes, homályos látott emlék rakta össze. Erősen él bennem első átalakulásom emléke. Fülfeszítő zúgások és sípolások, testem remegett, izmaimat görcsök rángatták, szemeim aranyszínben ragyogtak, fogaim sorra kiélesedtek. Ruháim azonban teljesen épek maradtak. Mintha csupán megfordítottak volna egy kártyalapot, én az egyik felén, farkasformám a másikon. A tisztás, zöld tenger. Az eső halk kopogása, dobóló viharrá erősödött. Bundám nedvesen tapadt bőrömhöz. Faggyú szaga terjengett a levegőben. Felvillanó agancsok a fák között. A rohanás szabadsága. Ahogy szemfogaim a húsba martak. A meleg vér édes íze. Sötét, maszatos árnyékok. Zavartan ébredtem korhadt ágak és nedves falevelek között. Ezek az emlékek cikáztak fejemben. A nyomasztó gondolat, hogy egyedül vagyok. Semmit sem tudok arról mi vagyok, hogyan és miért. Egyet azonban tudtam: ezt az erőt többé nem vehetik el tőlem.

Felálltam és leültem az íróasztalomhoz. A felső fókból elővettem a mappámat. Napról napra egyre jobban dagadt a befejezetlen grafitrajzoktól. Előszedtem az egyik félkész művet. Egy farkasfalka üldözött egy szerencsétlen szarvast. A kép szinte üres volt, halovány, kusza vonalak egy fehér papírlapon. Ceruzát vettem a kezembe és folytatni kezdtem. Egy-két  perc múlva megdörzsöltem karom, hűvös volt. A hatást pedig fokozta, hogy a szobám pasztel lila falai, szinte már kék színétől csak hidegebb lett. Így felkaptam bézs színű blézeremet a székről. Visszaültem a rajzhoz és folytattam. Kb. húsz perc után meguntam. Valószínű ezért nincs sok képem befejezve. Késő délután lehetett már. Lementem a földszintre, bementem a konyhába. Fogtam a kedvenc bögrémet. Forraltam vizet, elővettem a felső polcról egy citromos teafilter. A víz bugyogni kezdett és mikor levettem a tűzhelyről a gőz lágyan melegítette kihűlt kezeimet. Beleöntöttem a forró vizet a bögrébe és beletettem a filtert, végül belehintettem egy kevés kristály cukrot. Felvettem a kabátom, sapkám és fehér kesztyűm, majd teámmal együtt kiültem a teraszra. Néztem a friss havat. Egyedül voltam otthon, hisz téli szünetvolt. Ahogy ott kint ültem a teámat kortyolgatva elgondolkodtam. Nem régen lettem huszonkét éves. Szinte felnőttem és gyakorlatilag semmien kapcsolatom nem volt, volt néhány srác aki tetszett vagy beszéltünk, együtt lógtunk, de ki sose lett mondva ,,Na most együtt járunk.’’ és nem ez a legrosszabb. Szeretem a művészetet, fotózni, rajzolni, még a biológia is érdekel de valójában nem is tudom mit kezdek magammal főiskola után. Most éppen képzőművészeti főiskolára járok, de nem tudom mit kezdek majd a diplomával.

Gondolataim egyre halkabbá váltak és elmerültem a festő tájban. Az erdőre nézve mindig is eszembe jutott az az este. Nem tudom elfelejteni azt a fiút. Mély, barna szemek, sötét haj. Arcvonásai nyugalmat sugároztak, a félhomály és az idő azonban elég erősen furakodott közém és emlékeim közé.

A teám elfogyott én pedig már átfagytam az ücsörgéstől. Mikor beléptem a házba megcsapott a huszonkét fokos szoba melege. Letettem a bögrét a konyhapultra, kabátom pedig a fogasra akasztottam. Elmosogattam a tányérokat. Anyukám, Meredith kis könnyebbséggel áll majd neki más házimunkának. Jól esett ahogy a forró víz folydogált végig az ujjaim között. A szobámba kicsit még pakolásztam. A héten felhalmozódott ruháimat hajtogattam össze és tettem be a szekrényembe, vagy a szennyesbe. Mikor végeztem leültem az ágy szélére. A magány sokszor kelti szárnyra emlékeimet, gondolataimat. A rózsaszín, félhold alakú sebet méregettem a karomon. Igaz képességeimbe beletartozott a kissé erősebb immunrendszer és gyorsabb gyógyulás, de az a seb mindig is ott lesz. Valójában nem bántam. Ez jelképezi azt ami vagyok. Csöndben elmerengtem, s egyszer csak a telefonom pittyent meg. Végigfutott rajtam a hideg ilyettemben. Odanyultam érte az éjjeliszekrényemhez. Feloldottam a mintazárat és láttam, hogy az én drága Lydiám írt nekem. Megnéztem az üzenetet. Annyi ált benne, nem-e mennék át délutánra. Szívesen mentem volna, de nem sok kedvem volt a hidegben átbuszozni a város másik végére. Tudok ugyan vezetni - ha elég gyatrán is -, de a kocsi természetesen nem volt itthon. Néhány percnyi gondolkodás után végül megembereltem magamat és elindultam kifelé. Leszaladtam a lépcsőn. Magamra kaptam grafitszürke szövetkabátomat, majd kimentem a kert végébe. Térdre ereszkedtem, fogaimat összeszorítva kieresztett karmaimat vállamba mélyesztettem. Erre izmaim görcsbe rándultak, szememim aranybarnán szikráztak, szemfogaim élesre nyúltak. Mire feleszméltem, már bundámat ráztam meg, hogy egy kicsit jobban magamhoz térjek. Látásom kitisztult. Halovány barna bundám melegen tartott. Lassú léptekkel indultam. Nekirugaszkodtam, majd átvetettem magam a kerítést és loholtam az erdőn át. Ilyenkor az agyamat elárasztották ösztöneim. A szabadság íze mindennél édesebb volt a számban. Öt-tíz percig ha futhattam. Megérkeztem. Pasztel vörös házuk elvesztette színét farkaslátásomnak köszönhetően. Könnyed ugrással átvetettem magam a kerítésen. Leráztam magamról a puha havat. Újra megfeszültem, s néhány másodperc után visszaváltoztam. Nagy kockázatot vállaltam ezzel a módszerrel. Előresonfordáltam, majd mintha csak előröl jöttem volna becsengettem az ajtón. Lydia laza mosolyal és egy halk ,,Hello’’-val köszöntött, mert mobilját éppen vállához szorította. Mikor beléptem már köszönőbe volt a beszélgetés, végül Lydia egy csókot nyomott a telefonba és letette.

- Helló Drágám!- mondta nőies, selymes hangján. Habár egy idősek vagyunk tizenhárom éves korunk óta csak úgy tudtam jellemezni minthogy, olyan mint az a retro, előre csomagolt vattacukor. Kedves lány, bohókás, de ha úgy adja a helyzet komoly is tud lenni. A legjobb barátom.

- Hello!- köszöntem vissza mosolyogva.

- Gyorsan ideért az én kis farkasom - erre a szóra mindig felkaptam a fejem, hisz senki sem tudja ki vagyok valójában, csupán azért hívott így, mert tíz éves korom óta vonzódom a farkasokhoz - mi van veled?

-Semmi. Inkább mesélj ki ez a srác akinek elcsavartad a fejét!

- Mindent elmesélek miközben kilakkozom a körmödet.

Így is tett. Miközben a vörös lakkot manikűröst megszégyenítő pontossággal kente fel körmeimre. Áradozott a szőke, zöldszemű Tom Welseről aki most számolt be egy srácról akivel jóba van és tavaly volt végzős.

- Pont jó lenne neked.- kacsintgatott rám Lydia.

- Felejtsd el! A pasiknak soha nem jöttem be és soha nem is fogok. - szontyolodtam el.

- Azóta felnőttél édesem. - mosolygott. Én azonban továbbra is lehajtott fejjel bámultam, ahogy a lakkos ecsetet kimérten húzta végig körmeimen.

- Ja, biztos. - válaszoltam unottan. Néhány pillanattal később gyengéden államhoz nyúlt, ezzel megemelve fejemet.

-  De nem azért jöttél, hogy elszomorítsalak. - szeme ragyogott. Láttam, hogy csak bíztatni akar. Végül magamra erőltettem egy halvány mosolyt, ami kicsit tényleg felderített.

Egy két órát beszélgettünk még, majd hazavitt kocsival. A havas szelek csak úgy fújták hosszú vörös fürtjeit. Elköszöntünk egymástól, én meg újra egyedül maradtam. Csöndes volt a ház. Anyuék pedig csak holnap érkeznek meg a karácsonyi céges bulról. Felcsavartam a termosztátot, a fürdöbe pedig teleengedtem a kádat forró vízzel. Kontyba fogtam a hajam, levetkőztem, majd lassan belefeküdtem a fürdőkádva. Lehunytam a szemem és nem gondolkoztam. A forró víz nyugtató volt. A tusfüdrő frissen gyümölcsös illata és nedves gőz töltötte meg a levegőt. Talán egy órát bólogathattam a kádban, mikor kikászálódtam. Leeresztettem a kihült vizet és felvettem a fürdőköpenyem. A szobámban belebújtam pizsamámba. Egy pár oldalt olvastam kedvenc könyvemből. Húsz perc után a sorok egyre kuszábbakká váltak. Kiszáradtak a szemeim. Letettem a könyvet, lekapcsoltam az asztali lámpát. Kicsit ugyan még fészkalódtam, de az álom hamar elnyomott.