3. fejezet

Új farkas

Az elmúlt napok eseménytelenül teltek. Éreztem, nyomós okuk van arra, hogy itt legyenek. Szükségem van egy falkára. De fogalmam sincs merre vannak.

Corát kiengedték a kórházból. Tudtam, hogy beszélnem kell vele. Szobámban ültem, s laptopomon nézegettem Cora adatlapját. Csak néztem. Az kurzol már ott volt a Massage gombon, de gyáva kezeim nem voltak képesek megnyomni az egeret. Végül erőt vettem magamon és bepötyögtem az üzenetet: „Beszélnünk kell! Találkozzunk az erdőben a nagy bükknél, háromkor! Ott mindent elmagyarázok.” s lenyomtam az enter gombot. Feszülten hajtottam le a gép tetejét. Jó ötlet ez? Készen áll rá? Tele voltam kétségekkel. Még sosem találkoztam személyesen más vérfarkassal. Remélem minden jól fog elsülni. Még csak egy óra volt. Nem tudtam mit kezdjek magammal. Felkaptam egy kardigánt és kimentem az erkélyre. Néztem ahogy némán hullik a porhó. A fák mintha megrezzentek volna, így lehajoltam és egy korom fekete farkas nézett rám kobalt kék szemivel. Észrevette, hogy én is látom őt, visszafordult, s eltűnt a fák között. Miért figyel engem mindegyikük? Tettem fel a kérdést magamba. Kezeim átfagytak ezért visszamentem a házba. Szobám falára kitűzött rajzaimat, fotóimat nézegettem. Finoman végigsimítottam ujjam egy képen. Én voltam rajta farkasként. Lydia készítette. Szeretett az erdőben fotózni az állatokat. Mikor nekem adta a képet hátborzongató volt látni saját magamat farkasként, s eközben Lydia mit sem sejtett arról, hogy engem lát a fényes papírlapon. Miután megnéztem tetszett amit láttam. Fehéres, barna bundámat mardosta a szél. Elmosolyodtam. Titkon mindig is erre vágytam arra, hogy farkas legyek. Most pedig az is vagyok.

Unalmamba végül bebújtam az ágyba, fogtam a laptopom és nekiálltam bújni az internetet. A híroldalak szaftosabbnál-szaftosabb sztárhíreket ígértek. Lejebb görgetve politikai viták és kampányok sorakoztak. Egy másik weboldalon olvastam néhány érdekesebbnek vélt cikket. Az idő gyorsan repült. Mikor ránéztem az órára már fél három volt. Felültem, kikapcsoltam a gépet és leszaladtam a földszintre. Felvettem a kabátomat, egy sapkát, majd kisurrantam a hátsó kertbe. Testem megfeszült és átalakultam. Átugrottam a kerítést. Loholtam az erdőn át. A hó belepte szőrömet. Láttam már a tisztást, lelassítottam. Megérkeztem a bükkhöz. Azért is volt ez különleges, hiszen a miénk egy negyven hektáros tölgyerdő. Leráztam a bundám, majd visszaváltoztam. Hideg volt egész hónapban, de ma kifejezetten. Már egy hete hullott a hó és az erdőben is térdig álltam benne. A fehér takaró ugyan sok zajt elnyelt, de érkezésem után negyed órával ágak ropogását hallottam. Fél perccel később pedig megpillantottam Cora kipirult arcát, ami alig látszott sötét pamutsálja mögül. Mikor közelebb jött megszólalt:

-Miért hívtál ide?- mordult fel.

- Beszélnünk kell. Kérlek hallgass meg!

- Mi okom lenne rá? - fintorgott.

- Ha nem érdekelne a mondanivalóm nem jöttél volna el.

Válaszom hatására ellenkezése alább hagyott. Bólogatott, folytassam.

- Szóval ... ami veled történ az nem mindennap, mondhatnánk természetfe..

- Ne beszélj úgy mint a védőnő hatodikban! Bökd ki!- szakította félbe mondanivalóm. Megsértődtem, habár teljesen igaza volt. Köhögtem párat, majd folytattam.

- Én segíthetek átvészelni az elejét. - a szavak ajkaim közt tagadtak - Cora te vérfarkas vagy - felvillantottam aranyló szemeimet - akárcsak én.

Cora szájához fogta kezét.

- Már a kórházban is ezt csináltad, de ilyen nincs.

- Megharaptak. A harapás után pár nappal változol át. Egy erős érzelmi löket vagy erős fájdalom hatására. - Cora olyan volt akár egy bomba. Farkasa bármikor utat engedhet magának. - Át kell változnod. Most. Még mielőtt olyan helyen történik ahol nem segíthetek rajtad.

- Ezt te komolyan elhiszed? - förmedt rám. - Azt hiszed valami koszos, bundás állat leszek? Nem. Próbálj meg mást bepalizni.

Nem láttam más lehetőséget. Kieresztettem karmaimat és csupasz csuklóján és kézfején végigszántottam azokat. Cora felsikoltott. Magához szorította vérző sebét. Elképedve meredt a nyílt vágásra. Hallottam ahogy a pulzusa egyre gyorsabb. Tekintete felragyogott.

- Mi történik a szememmel? - kiabálta - Minden kékes és zöldes.

- A szemed kezdi elveszteni a vörös színreceptort. - megemeltem a hangom.

,,Zúg a fejem!’’ Ismételgette. Egyre szaporábban vette a levegőt. Teste rángatózni kezdett. Láttam ahogy izmait görcsök szorították. Mikor összeesett meghátráltam. Szemei segítségért könyörögtek, de muszáj volt átváltoznia.

Egy perccel később egy hófehér farkas hevert a hóban. Prüszkölni kezdett, s miután felállt lerázta a havat bundájáról. Szemei továbbra is kéken ragyogtak. Pár pillanat múlva látása kitisztult. Fehér fogait mutogatva vicsorgott rám. Lassan elkezdett osonni felém én pedig nem tudtam mit tegyek. Cora egyre csak közeledett. Kieresztettem karmaimat és szemfogaim, habár koránt sem hittem, hogy képes leszek leteperni őt. Lassú mozdulatai hirtelen ugrássá váltak. Mielőtt rám vethette volna magát, egy fekete árny oldalról leteperte az állatot. A hóban verekedtek, Cora bundáján vöröslő patakok kezdtek csordogálni.

- Állj! - ordítottam a fekete farkasra - Hagyd abba!

Még egyszer Cora oldalába mart. Felém fordult. Azt akarta, hogy a szemébe nézzek, mély kéken ragyogó szemébe. Néhány pillanatig így meredtünk egymásra, majd egy hosszú szökelléssel eltűnt a sűrűben. Corához rohantam. Halkan sűkölt, de ez is fájdalmat okozott neki. Testét ismét karmolások és egy harapás borította. A vérzés lassacskán elállt, és a sebek hegesedni kezdtek, a harapás azonban nem gyógyult. 

- Változz vissza! - suttogtam.

Szavaimra csontjait és izmait megfeszítette. Újra ember volt. Vastag ruhái alatt nem látszottak sebei. 

- Mi volt ez? - kérdezte rémülten, miközben oldalát szorongatta. 

- Cora, most már farkas vagy. Elviszlek hozzánk, ott bekötöm a sebed.

Egyetértően bólogatott. Szemeiben félelem tükröződött. Sok mindent tisztáznom kell még.

Kimért lépésekkel haladtunk hazafelé. Sokáig tartott, míg két lábon hazabicegtem vele. Kérésemre Cora kihúzta magát, hogy gond nélkül följussunk a szobámba. Anya illemből megkérdezte ki ez a lány, habár tudtam, nem különösebben érdekli a válasz. Felsegítettem Corát a szobámba. Az oldalán lévő sebet, pedig az elsősegélyen tanult módon kötöztem be. Ezernyi kérdése mind arcára voltak írva, mégsem tette föl egyiket sem. A levegő egyre szúrósabb lett. Pár perc után vettem csak a bátorságot, hogy megtörjem a kínos csöndet. 

- Cora, - szólítottam meg halkan. Folytatni akartam mondanivalóm, ám félbeszakított.

- Mi vagyok? - kérdezte kétségbeesetten. 

- Farkas vagy, akárcsak én. Nem akartam, hogy az a fekete farkas megtámadjon. Azt akartam, hogy átváltozz, hogy ne a suliban, az utcán vagy akár a szüleid előtt. Habár sosem voltunk kebel barátok, de úgy érzem felelősséggel tartozom irántad. Most már egyformák vagyunk. Lehetnek még kitöréseid, de az a lényeg - eléje térdeltem és mélyen a szemébe néztem - Te nem vagy szörnyeteg, az ember tesz azzá.

Felálltam. Hátat fordítottam neki. Nem tudtam mit is kéne tanácsolnom számára. Meg akartam győzni, nem vagyok az ellensége. Arcomra kiült a tanácstalanság. Egy helyben toporogtam, súlyomat egyik csípőmről a másikra helyezve. Mondandómat rendszerezve száraz ajkaim újra szétváltak. 

- A farkas megpróbál dominálni akárhányszor valaki feldühít, meg akarja mutatni, ki az erősebb. Mélyeket lélegezve próbálj felülkerekedni újonnan kapott ösztöneiden. Ha fájdalom hatására akar feltörni a farkast csak úgy tudod leküzdeni, ha nem harcolsz a fájdalom ellen. Engedd el a fájdalmat! Ettől maradsz ember.

Cora nem válaszolt. Bámult az ürességbe és el sem tudtam képzelni, mi járhat a fejében. Hosszú, sötét fürtjei meg-megrezzentek ahogy lassú lélegzeteket vett. Arcvonásaiból semmit nem tudtam leolvasni. Meg akartam érteni mit érez, hogy segíteni tudjak rajta. 

- Cora, - szóltam halkan - minden rendben?

- Igen. - dadogta határozatlanul miközben felállt. A szoba félhomájában szinte csak sziluettjét lehetett kivenni. Vontatott léptekkel haladt az ajtó fel. Én is felemelkedtem, s vállára tettem a kezem. Hátrafordult. 

- Bízz bennem! - kértem.

Felvillantottam arnyló szemeimet és elmosolyodtam. Cora szemein is átfutott egy halovány, kékes fény, - habár szerintem nem tudatosan - s viszonoszta mosolyomat. Kétségek között ugyan, de távozott.

Az agyamnak hűvösre volt szüksége a gondolkodáshoz. Egy kardigánt kaptam magamra és kimentem az erkélyre. Túlságosan kavarogtak a gondolatok a fejemben. Az a fekete farkas minden lépésemet figyeli. Zsigeri ösztönöm csak azt ismételgette, hogy ő az. Ő, aki válaszolni tud.

Cora rémült tekintete lebegett lelki szemeim előtt, ahogy átváltozott, s az a szörnyű, fájdalmas üvöltés amikor a sötét állat húsába mart.

A hó már nem esett, de a fenyők ágain kupacokban ült. Egy halom zuhant a földre, lenéztem, a kék szemek újra rám meredtek, s ahogy észrevettek újra eltűntek a sötétben.