8. fejezet

Bestiárium

Napokkal később

Ismét az erdőben voltam, próbáltam megtalálni hol lakik Daniel. Az előző alkalomból kiindulva emberi formámban nem sokra mentem az emlékek felidézésével, így hát levedlettem emberi mivoltomat és farkasként próbáltam az épület nyomára bukkanni. Az átváltozás segített, érzékeim még élesebbek, és a farkasságból fakadóan a külvilág egy része elveszik. Nem felejtem el ki vagyok, hogy mit akarok, de sok dolog megszűnik. Eltűnnek a zavaró dolgok, a burok amiben emberként vagyok és megakadályozza, hogy észrevegyem az mi az orrom előtt van. Farkasként az ösztönök vezérelnek, nem rágódom a problémákon, Danielen, Corán, sem pedig a daemusokon. Nem gondolkodtam, csak mentem előre az erdőben, hagytam, hogy a tudatalattim vezessen. Néha be-becsuktam a szemem, beleszimatoltam a levegőbe. Húsz perc, fél óra séta után az erdő kezdett megváltozni. A fák ritkulni kezdtek, már inkább csak vékony ágú bokrok nehezítették haladásomat, a hó alig ért bokáig, s néhol kilátszott az ősz avar. Úgy éreztem itt lesz valahol, és visszaváltoztam emberré, habár hiba volt. Ismét elvesztem a kétségek között, s nem tudtam a lényegre koncentrálni, próbáltam arra folytatni az utamat amerre farkasként mentem volna, de hiába. Tehetetlenségemben leültem egy tuskóra. Pár perc után motoszkálásra lettem figyelmes. A lény hideg föld, és friss fenyő illatot árasztott, farkas szaga volt, és ismertem is ezt az illatot, Dylan volt az, s pár pillanattal később elő is jött a fák és bokrok közül. Három méterrel előttem állhatott meg, majd átalakult. Arcvonásai keményebbek voltak, mint Danielé, mégis roppantul hasonlítottak. Melegzöld szemei barátságosnak látszottak, de valami mégis volt mögöttük. Néhány perc kínos csönd után nekem szegezte a kérdést:

- Mit keresel itt? - hangja keménynek, kissé talán ellenségesnek is hatott.

- Danielt, pontosabban ahol lakik, - mély levegő után folytattam - szeretnék többet tudni arról a világról amit idehurcoltatok, a különböző lényekről, de főként az okokról.

- A Bestiáriumot keresed, igaz?

- Ha abban benne van amit tudni akarok, akkor igen. - feleltem határozottan.

- Talán én segíthetek. - mosolygott, majd farkassá alakulva elrohant abba az irányba, ahonnan jött.

Téltől fakó, emberi bőrömet barnás farkasbundára cserélve követtem Dylant. Öt percet ha loholtunk a cserjésen keresztül míg ritkulni nem kezdett, ahol már két lábon is folytathattuk az utat. Néhány magasabb fenyő után a fák alacsonyabbá, és alacsonyabbá váltak, végül elértünk egy elég nagy, kissé lankás tisztásra. Ekkor már láttam, hogy egy hatalmas ház magasodott előttem. Csupán ámulni tudtam. Volt vagy három emelet, plusz padlás. Falai részben kőből, részben fából voltak. Tetőzetének ébenfája kesernyés, ugyanakkor édes illatot árasztott magából. Tátott szájjal bámultam kidolgozott erkélyét, tornácát, fakeretes üvegablakait. Az épület szinte az erdőbe olvadt.

- Valami ilyesmit képzeltél el? - kérdezte halkan.

- Azt hiszem, de mégis honnan tudtátok, hogy ez itt van? - érdeklődtem.

- Daniel dédapja hagyta rá, és a falkára. Először nem értetem miért kell költöznünk, de igazából, jó a hely, ám miután találkoztam veled már tudtam.

Miattam? Gondoltam magamban, majd kérdő pillantást vetettem rá, ő azonban csak vállat vont.

- Be kellene menni.

Bólogattam, Dylan pedig az ajtó felé intett. Követtem. A tornácon halkan ropogtak a lécek, ahogy ráhelyeztük a súlyunkat, ám az ajtó szinte meg se nyikkant, jól olajozott zsanérjai nem csaptak zajt. A berendezést akár modernnek is lehetne nevezni, de az ódon falak nem feledték el az időt. Délcegen álltak, s tűrték, hogy több évtizede tartják az épület súlyát. Folyosók minden fele, mindegyikből szobák ágaztak el, bonyolult labirintushoz hasonlítva. A tapétát meghagyták, s el sem tudtam képzelni hány éve simulhatnak a falakhoz. Egy-két farkassal is találkoztunk, de nem kérdőjelezték meg ottlétem. Mentek a dolgukra, ám egyszer csak belefutottunk egy ismerős arcba, kinek hatalmas légvételébe is beleborzongtak a falak. Vörös fürtjei lobogtak gyors léptei hatására. Kék szemei kikerekedtek, homloka ráncos lett a meglepődéstől, talán kissé a dühtől is.

- Ez a ribanc mit keres itt?! Már a saját házunkba is be kell rángatni?

Fogait meresztette, szemei kéken szikráztak és kutya módjára morgott, s szinte már vakkantott, de én se hagytam magam. Nyakamon az erek elsötétedtek, szemem arany színben ragyogott, szemfogaim most talán még a szokásosnál is hosszabbra nyúltak. Adrenalin szintem az égbe szökött. Már ütésre emeltem a kezem, azonban Jana elkapta alkaromat, s éreztem, ahogy karmai egyre jobban a bőrömbe csúsztak. A normálisnál kicsit sötétebb, de még nem fekete vérem egyre több vércsepp szaladt a könyököm felé, majd onnan a padlóra. Jana egyre jobban szorította a karomat, ismét azt éreztem, mint mikor belém mart, vérem pedig mindig sötétebb lett. Jana írisze véremmel együtt feketedett, azonban ekkor hallottam meg Dylan megmentő szavait.

- Ha lehet a szukák máskor vitassák meg a hierarchiai helyzetüket, mert most van fontosabb dolgunk is.

Ugyan kicsit megsértődtem a megszólításon, de legalább eleresztett. Karom lüktetett, a tompa fájdalom pedig az öt apró sebben koncentrálódott. Jana karba tett kézzel, és öntelt mosollyal méregette véres karmait. Szeme teljes megvetéssel meredtek rám, mikor látta, hogy sikerült fájdalmat okoznia. Dylan pár perc múlva, egy vastag, fehér rongyot nyújtott, amit a karmok nyomaira szoríthattam. Jana egy elhalványult vigyorral köszönt és ahogy elment mellettem - csak a móka kedvéért - még taszajtott egyet rajtam.

- Sajnálom!

- Nem kell sajnálnod! Csak mond meg mi baja van velem? - érdeklődtem miközben elhagytuk a nappalit.

- Féltékeny - válaszolta halkan.

- De mégis mire? - kérdésem talán érthetetlenebbül szaladt ki a számon, mint szerettem volna.

- Inkább azt kérdezném a helyedben, hogy kire féltékeny.

Szemöldökömet húztam, de amint viszonozta a gesztust azért a kuncogás is kicsúszott ajkaimon. Dylan is mosolyra húzta a száját. Csendben sétáltunk át egy széles folyosón, mikor Dylan hangja megtörte a hallgatást.

- Tudod, Daniel beszélt valami olyasmiről, hogy te más vagy, mint mi; mielőtt idejöttünk volna csak úgy nevezett téged: A lány ki farkaslélekkel született. Beszélt egy könyvről amit sokan ismerünk, a Bestiárium, amiért jöttél. Ebben a könyvben természetfeletti lények, legendák, mondák, kódok vannak összesítve, de kellett lennie valami másnak is benne, mert mintha középtájt egy oldalpár lapjai jóval vékonyabbak, mint a többi. Talán össze volt ragasztva a papír, hogy elrejtsenek valamit, de majd megmutatom - bólintottam.

Dylan intett, hogy kövessem. Ahogy keringtünk a folyosókon át az ódon falak szinte megszólaltak. Két-három folyóson mehettünk még keresztül, míg egy nagy faajtó előtt nem álltunk. Dylan zsebeiben kezdett turkálni, végül egy hatalmas vaskulcsot húzott elő belőle. Beletette a zárba, majd három fordítás után kattant az ajtó. Egy alagsorra nyílt, s csak egy rideg kőlépcső vezetett lefelé. Dylan csak annyit mondott csukjam be az ajtót magam után. Így is tettem, s egy pillanatra minden korom sötétbe borult, ám egy halk kattanás után felkapcsolódott a villany. Az izzó körül a porszemcsék lassú táncot jártak, néha rá-rátapadtak vagy az villanykörtére, vagy a plafonra. Könyvekkel teli polc magasodott velem szemben, előtte egy íróasztal, a falak szimpla fehérre meszelve. Dylan végighúzta ujjait a könyveken, gerincüket vizsgálta, majd leemelte egyet. Vastag, ősi könyv volt, borítója szarvasbőr lehetett, s kerek betűkkel volt ráfestve a cím: Bestiárium. Belelapozott. Lapjai sárgák, néhol molyok rágták, vagy láng által kreált sérülés volt rajtuk. Azonban akármilyen régi is volt a betűk mindenhol feketék és tökéletesen olvashatók voltak. Dylan az asztalra tette, s a tartalom jegyzék elemzése után felnyitotta a könyvet a vérfarkasok című fejezetnél.

- Ez lenne az - bökte ki. - nem sokat tudok mondani.

- Daniel beszélt nekem a daemusokról.

Dylan hallgatott, tekintete aggódó volt, ám én kérdő pillantásokat vetettem rá. Nem szólt semmit, ígyhát elkezdtem lapozgatni a könyvet. Minden egyes lénynél a sorrend egyforma volt: eredetmonda, anatómia, képességek, történelem, feljegyzések. A vérfarkas utáni lény a nagual volt ami a képek alapján leopárd, vagy jaguár alakváltóként tudtam volna jellemezni. Meglepődve - és talán kicsit csalódottan - fedeztem föl, hogy nem csak mi farkasok vagyunk alakváltók. Sokféle lény, mint a jubák azaz gepárdok, unciák tehát hópárducok, couguarök akik a pumák; ‘kik hozzánk hasonlóak a counok azaz coyotok, vulpek pedig a rókák, de még órákig sorolhatnám csak az alakváltókat, de különböző démonok, lelkek, druidák is fel voltak sorolva. Lapozgatás közben meg is találtam a lapot amiről Dylan beszélt, s amint megláttam meg is törtem a csendet.

- Talán Daniel talált valamit. Ki kéne szedni belőle ha ő vette ki. - tanácsoltam.

Hirtelen az ajtó megnyikkant, s léptek hallatszottak a hátunk mögül. Mikor megfordultam, egy sötét alak lépegetett le a lépcsőn. Leértekor arcát bevilágította a lámpafény.

- Mit akartok ti kiszedni belőlem?